A Rockwell-módszerben a teljes vizsgálati erőt két lépésben alkalmazzák (elő és főterhelés). Ezzel kiküszöbölhető a minta felületének érdességéből adódó pontatlanság (pl. a mintán lévő barázdák), valamint a mélységmérés hézagából eredő mérési hiba.

Alapvetően a minimum mérhető vastagságnak tízszer nagyobbnak kell lennie, mint a benyomódási mélység. 

Bővebb információ erről az alábbi táblázatban található:

Rockwell keménység kapcsán általában HRC skáláról beszélünk, viszont sok esetben HRC keménységértéket várnak el olyan alkatrészek vizsgálatakor is, melyek esetében más Rockwell, vagy keménységmérési skála lenne célszerű.

A HRC skála átkonvertálható más skálákba is összehasonlító táblázatok használatával, melyet csak közelítésként szabad figyelembe venni.

A HRA (gyémánt kúp – 60 kilogramm), keményebb fémek, akár cementált alkatrészek mérésére használható, vagy ha nagyon kicsi az anyagvastagság. A skála lényegében kisebb terhelésű Rockwell vizsgálatok közé tartozik.

A HRB (1/16” golyós benyomótest – 100 kg) általában bizonyos sárgaréz ötvözetek (vörösréz, bronz, stb…), illetve egyes vastartalmú ötvözetek 686 N/mm2 mérésére szakító szilárdságig ajánlott eljárás.

A HR15N, HR30N, HR45N (gyémántkúp) skálák vékony réteggel rendelkező alkatrészek mérésére, a HR15T, HR30T, HR45T (1/16” golyós benyomótest) skálák pedig még vékonyabb alkatrészek mérésére alkalmasak.

A Rockwell módszer előnyei:

• a mérési eljárás nagyon egyszerű és időtakarékos,
• a keménység közvetlenül leolvasható,
• nagy keménységek esetén is használható,
• az anyagminták csak minimálisan sérültek,
• lehetőség van automatizációra.

A Rockwell vizsgálat hátrányai:

• különösen vékony anyagok esetén a hibaarány megnő az alacsony behatolási mélység miatt,
• számos különböző vizsgálati módszer és változó,
• puhább anyagok nem, vagy alig vizsgálhatók.